2015. január 29.

Élménybeszámoló: Kamisu Reina (könyv)

Kamisu Reina Itt Van
Nem erre számítottam, amikor elkezdtem. Persze, ilyen gyakran van, de határozottan az a véleményem, hogy erre nem lehetett számítani. Mindjárt lefordítom ide az ismertetőt, aztán kifejtem bővebben is a véleményem a könyvről.
Kamisu Reina a magányosak barátja, családok mészárlója, a világ megmentője, szeretők gyilkosa -- és rendkívül gyönyörű. Ki ő, és vajon mik a céljai? A valódi kilétéhez vezető nyomok mindenhol ott vannak, és csak arra várnak, hogy összeillesszék őket.
Hát ez nem sokat mond, igaz? Tudod, hogy amit olvasni fogsz az valami egészen furcsa lesz. El kell ismernem, az is volt. Mindjárt segítek egy kicsit. Kamisu Reina a fent említett 4 dolog közül mindegyik, és egyik sem. (A megállapítást, hogy rendkívül gyönyörű külön veszem.) Ugye milyen sokat segítettem?

*Spoiler Alert* (ha valamikor majd el akarjátok olvasni, javaslom legkésőbb a következő bekezdés után hagyjátok abba ennek a beszámolónak az olvasását...)

A könyv kicsit érdekes szerkezetű. 4 fejezetből áll, és mindegyik fel van osztva 5 részre. Minden fejezetben egy más főszereplő szemszögéből látjuk a történetet, és az adott főszereplő neve a fejezet címe. Azt hiszem nagyjából el is érkeztünk oda, hogy miért kétlem, hogy valaha is anime lenne ebből a könyvből. Nem láttam még olyan animét, aminek minden második részében meghal a főszereplője.
Az első fejezetnek nagyjából a felénél tartottam, amikor rájöttem, hogy igen, ez tényleg oda tart.

Saito Fumi, az első főszereplő egy magányos lány, egyetlen igazi barátja van, Kamisu Reina. Nem igazán tud másokkal beszélgetni, saját maga szerint azért, mert fél. Reina azt mondja neki, hogy azért nem, mert túl kedves.
Az egyik lány az osztályban, Mizuhara ír neki egy hamis szerelmes levelet, hogy "sokkterápiával" megpróbálja kitörni a páncélból, amit maga köré épített. Bár szerintem jó szándékkal csinálta, a végeredmény egy kicsit brutális lesz. Mindjárt rátérünk :):)
A problémák ott kezdődnek, hogy egy fiú, Kimura látja, hogy mi történik. Odamegy utána Fumi-hoz, és mondja, hogy Mizuhara milyen kegyetlen volt, stb stb. Fumi nem igazán foglalkozik vele. Az egyetlen, aki a magányát el tudja űzni, Kamisu Reina. Többször is említi a fejezet során, hogy ha Reina nem lenne, akkor nem lenne érdemes élnie.
Valamivel később eltűnik Mizuhara pénztárcája, és előkerül Fumi táskájából darabokra vagdosva. (A tárcát a pasijától kapta ajándékba.) Senki nem hiszi el neki, hogy nem ő volt, és egyik pillanatról a másikra elindul a szokásos bullying. Nekem úgy tűnt, Fumi már akkor tudta, hogy ki csinálta, de nem akart megbizonyosodni róla.
Reina vígasztalja, majd egy héttel később közösen elmennek az akváriumba delfineket nézni. Fumi elkezd rájönni, hogy bár legjobb barátok, semmit nem tud Reináról, és amikor kérdezi őt erről, Reina csak a fejét rázza és bocsánatot kér. Fumi elkezd sírni, és amikor abbahagyja, Reina nincs sehol.
A következő hét során szépen lassan megbizonyosodik róla, hogy rajta kívül soha senki nem látta Reinát, úgyhogy úgy dönt, ha Reina nincs itt, akkor neki sincs itt helye. Egy héttel az akvárium után az egyik óra közepén egyszerűen kisétál a teremből, és leül a tetőre vezető lépcsőre. Iskola után megérkezik Kimura, akinek hagyott egy üzenetet, hogy hozza oda a tető kulcsát.
Mikor Kimura megkérdezi, hogy miért hozatta oda vele a tető kulcsát, azt mondja bosszúból. Nem érdekli, miért vágta össze Mizuhara pénztárcáját, és rakta a táskájába. Azzal, hogy idehozatta vele a kulcsot nem tehet úgy, mintha semmi köze nem lenne ahoz ami történni fog. Ahogy Fumi kinyitja az ajtót a tetőre, Kimura megkérdezi mit akar csinálni, de nem felel, csak megkérdezi ismeri-e Kamisu Reinát, aztán bezárja maga mögött az ajtót.
Fumi felmászik a kerítésre, és leugrik a tetőről, hogy újra találkozhasson Reinával. Ahogy esik lefelé, meglátja maga előtt Reinát. Megkérdezi tőle, hogy hol van. Reina azt válaszolja, hogy "Kamisu Reina itt van."

Elég hosszúra sikerült az első fejezet összefoglalója, de azt hiszem szükség volt rá, hogy tudjak beszélni a könyvről. A maradék három fejezetet messze nem fogom ilyen részletesen leírni. Egy darabig aggódtam, hogy nem fogom megtudni mi volt a hatása Saito Fumi öngyilkosságának, de Kogure Atsushi, a második fejezet főszereplője, Fumi osztálytársa volt, úgyhogy megtudjuk mi történt.
Kiderült mi történt valójában, az osztálynak Mizuharával az élen bűntudata van, Mizuhara pasija leborotválta a fejét és szakítottak, Kimura pedig egy héttel Fumi után öngyilkos lett.
Már az első fejezet közben is gondoltam rá, hogy ne állítsa meg semmi Fumi-t, ennek az osztálynak szüksége van egy komoly sokkterápiára, hogy észrevegyék mit csinálnak. Azt hiszem ez megvolt.
De tulajdonképpen ki is Kamisu Reina? A legpontosabban azt hiszem úgy lehetne megfogalmazni, hogy mindenkinek az, amire leginkább vágyik. Legalábbis addig, amíg az illető el tudja hinni róla, hogy az. Persze, Fumiról viszonylag egyértelmű volt, hogy egy "Best Friend"-re vágyott. És utána egész egyszerű volt rájönni, hogy amire Atsushi Kogure vágyik, az egy gyilkos létezése, aki lemészárolta a családját. Eleinte azt hittem, hogy valójában ő ölte meg őket, de a fejezet végére kiderült, hogy az apja volt. Mindenesetre ahogy Atsushi megpróbál minél többet megtudni a gyilkos szörnyetegről, mi is egyre többet megtudunk Kamisu Reináról. Persze ezek még csak apró morzsák. Mint pl, hogy Kimura a levelében amit hátrahagyott az öngyilkossága előtt, Kamisu Reinától kért bocsánatot Saito Fumi helyett. Vagy, hogy Mizuhara mindkettejüket látta magukkal beszélni, és meg volt győződve róla, hogy egy szellem átkozta el őket, és kergette öngyilkosságba.
Aztán jön a 3. fejezet, Wakui Shizuka főszereplésével. Aki meg van róla győződve, hogy a világ egy katasztrófa szélén áll, és neki meg kell mentenie.
Ja, hogy mi történt Atsushi-val a fejezet végén? Én öngyilkosságnak számolom, még akkor is, ha az eredmény csak egy teljes amnézia lett.
Shizuka megpróbál értelmet keresni arra, ami vele történt. Lát dolgokat, amiket ő csak humanoid energiáknak nevez, és meg van róla győződve, hogy ezek katasztrófát fognak okozni. Van egy halom fizikai magyarázata is erre, pl energiamegmaradás törvénye, stb. A pszichológusának ordítva mondja, hogy ő normális mielőtt becsapná maga mögött az ajtót, és erről többnyire meg a rossz pszichológus is tudja, hogy  megkérdőjelezhető. Azt hiszem az illető ebbe a kategóriába tartozhatott, mivel Atsushinak is ő volt a pszichológusa. Nem hiszem, hogy szívesen fogja beleírni ezeket az eseteket az önéletrajzába.
Amikor Shizuka találkozik Kamisu Reinával, ő azt mondja neki, hogy azon dolgozik, hogy megmentse a világot. Igazat ad Shizuka félelmeinek, biztosítja, hogy normális, stb. Gondoltatok már rá, hogy kicsit veszélyes lehet, ha valakit, aki amúgy sem áll messze az öngyilkosságtól biztosítotok, hogy igen igazad van, a tragédia ami veled történt azért volt, hogy most meg tudd menteni a világot, normális vagy, meg hasonlók?
A gyerekkori barátja, Toyoshina Kazuaki, megpróbálja visszacsábítani a valóságba, de csak sokkal később jön rá, hogy hibázott egy nagyot. Ez volt az első fejezet, ahol úgy éreztem, hogy lehetett volna más is a végkifejlet. Fumi esete... Feltehetőleg előbb-utóbb ugyanúgy végződött volna. Túl sokszor említette, hogy Reina nélkül már rég nem élne. Atsushi, ahogy maga fogalmazott, már rég halott volt. Shizuka esete szerintem sokkal kétségesebb volt.
Szóval fiúk, ha a gyerekkori barátotok, akivel valamikor még jártatok is és az egyetlen oka, hogy nem a házasságotokat tervezitek most épp az, hogy valaki megerőszakolta, az öngyilkosság szélén áll, és amikor átölelitek azt kiabálja, hogy "Hozzám ne érj!", egy dolgot ne csináljatok... Még véletlenül se engedjétek el!
Persze, Shizukának van esze, és rájön, hogy Kamisu Reina csak az volt, amire ő valahol mélyen vágyott mielőtt beleugrana egy tóba, hogy megmentse a világot Reinával közösen. Még mindig szenved, és már elvesztette azt, ami támaszt nyújtott neki. Eddig azt hitte, hogy Reina kergetett öngyilkosságba 3 embert. Most rájött, hogy Reina semmi ilyesmit nem csinált. Egyszerűen amikor elvesztették a támaszt, amit Reina nyújtott nekik, maguktól összeomlottak. Rájön, hogy már akkor késő volt megállni, amikor megérkezett a tóhoz.
Na, feltűnt valakinek az apróság? Itt még nekem se tűnt fel, főleg azért mert Shizuka elmeállapota nem igazán volt stabil, és eddigre már nem igazán tudta megkülönböztetni az embereket és a "humanoid energiákat". Ezért amikor összefutott Atsushi-val, neki egyértelmű volt, hogy Atsushi meghalt, és a hátrahagyott "humanoid energiával" beszélget. Ráadásul, csak a 4. fejezetben derül ki, hogy Atsushi tulajdonképpen nem halt meg. De akkor ki volt a harmadik öngyilkos. Rémlik még valakinek, hogy Mizuhara meg volt győződve róla, hogy egy szellem átkozta el Saito-t és Kimura-t...?
A negyedik fejezet főszereplője, a már korábban említett Toyoshina Kazuaki, Shizuka barátja, és ex-pasija. Aki érthető módon utána akar járni, hogy pontosan mi is történt a szerelmével. Ebben segítségére van Hozumi-chan, aki pedig Kazuaki-ba szerelmes. Bár ő elég érthetően a tudtára adja, hogy ne számítson semmire, mindig is Shizukát fogja szeretni, Hozumi mégis vele tart. Szépen lassan felderítik ki is az a Kamisu Reina, összekötik az öngyilkosságokat, találkoznak Atsushi-val, és megtudják Hozumi barátnőjétől, Yoshino-tól, hogy néhány évvel ezelőtt egy másik iskolában volt néhány egymást követő öngyilkosság.
Kazuaki is meglátja Reinát, aki rendkívül gyönyörű, és (számára) hasonlít Shizukára. Egy kis nyomozás, és egy kis filozófia után Kazuaki egyre inkább eltávolodik a valóságtól, és a fejezet végén megfolytja Kamisu Reina-t. Amikor "visszatér a világok határáról" akkor látja, hogy megfolytotta Hozumi-t. Hozumi arcán még látszik a fájdalom, de ennek ellenére tagadhatatlanul elégedettnek tűnik. Hogy mi történt valójában, arról fogalmam sincs. Kamisu Reina egy mindig is létező jelenség volt, ami pár évvel ezelőtt azonosult egy névvel/személlyel. Magát a jelenséget teljsen egyértelműen nem lehet elpusztítani. Kb, mintha Kazuaki a szépség fogalmát próbálta volna megfolytani. De valami történt.
Az epilógus a röviden említett Yoshino szemszögéből játszódik. Yoshino említi, hogy szerelmes valakibe, de az illető valaki mást szeret, és ráadádul Hozumi is ugyanabba a senpai-ba szerelmes. Azzal van vége, hogy Yoshino szerelme látszólag viszonozza az érzéseit, és ő boldogan megy utána.
A könyv utolsó sora, az, hogy Yoshino reénykedik, hogy Kamisu Reina-senpai mindig itt lesz.
Egy apróság. A könyv mind a négy fejezetében Kamisu Reina egyértelműen lány volt. Az epilógusba viszont egyértelműen fiú.

Nagyon élveztem ezt a könyvet. Nem egy vidám történet volt, bár ettől az írótól tulajdonképpen nem is igen számítottam másra. Bár ez sokkal tömörebb volt, mint az Utsuro no Hako to Zero no Maria. És az valahogy mindig, még a legsötétebb pillanataiban is reménytelinek tűnt. Mindenesetre volt pszichológia, filozófia, dráma, tragédia. Talán a Black Rock Shooter-re emlékeztet egy kicsit? Bár a végkifeljet határozottan más.

Oké, most hogy kellemesen kibeszéltem magam, szokásomhoz híven adok valami pontszámot. Kicsit érdekesen szoktam pontozni. 9 pont fölött pl szinte soha nem adok, ahoz valami Égenjárók kaliberű történet kell. Itt fontolgattam egy kilencest, de végül ellene döntöttem.
8,3
A Kamisu Reina Itt Van szerintem egy nagyszerű könyv. Azt hiszem szinte pontosan az lett, ami lenni akart. Megfogott. Megrázott. Elgondolkodtatott. És rávett, hogy egy több mint 1700 szavas beszámolót írjak. Amihez komolyan vissza kellett magam fognom. A legtöbb ilyet előre tervezem. Van egy történet, amiről úgy érzem írni kell, és aztán egyszer majd megírom. Ezt a könyvet tegnap kezdtem el (és fejeztem be).

- Draconic

3 megjegyzés:

  1. Nem tudom hogy szoktad-e olvasni azt amit írsz itt a blogon de a hosszabb szövegek után akár 5 percig is csíkosan látok mindent XD
    Igazából nagy flash az egész meg vicces is. Csak akkor zavaró amikor pont sietnék wc-re és befejelem az ajtófélfát :D

    VálaszTörlés
  2. Elismerem, nem gyakori, hogy végigolvassam a postjaimat ezzel a színkombinációval, de ezután biztos, hogy ki fogom próbálni :D:D
    Ahogy látom tényleg enyhén szólva összefolyik ez az egész. Egy-két bekegyzés még oké, de lehet tényleg kegyetlenség volt feltölteni ezt a masszív szöveget.
    Amikor befejeztem a helyzeten való nevetést megfontolok valami új háttér és betűszínt.

    VálaszTörlés
  3. Ideiglenes megoldás, meglátom mennyire válik be. Feltehetőleg hamarosan az egészet le fogom cserélni egy világos háttér, fekete betű kombinációra.

    VálaszTörlés